A szomato-pszichoterápia tárgya nem csak az elme, nem csak a test, és nem is a kettő összekapcsolódva vagy párhuzamosan, hanem a „testelme”, azaz egy egység, amelynek a „test” és az „elme” egy-egy aspektusa.
A pszichoterápia azáltal válik szomato-pszichoterápiává, hogy a testet nem zárja ki a terápiás munkából, szomatikus (test-alapú) technikákat integrál a pszichoterápia keretébe.
A szomatikus-pszichológia és a szomato-pszichoterápia saját elméleti kerettel bír, amely leírja a test-elme működését, tekintetbe veszi a test és az elme közti átfedések és interakciók komplexitását.
A szomato-pszichoterapeuta az egész emberrel dolgozik: testi tünetek, érzékelések, érzelmek, képek, gondolatok, mozdulatok, energetikai érzékelések egyaránt a klienssel való kapcsolatteremtés és a terápiás munka eszközei.
